Sziasztok! Itt a folytatás, melyben kiderült, hol is vannak, és miért... Illetve még valami más is. :) Egyébként nézzétek csak, ez a 23. rész, ami azt jelenti, hogy körülbelül most értünk egy Bűbájos évad végéhez. A sorozatban ilyenkor szokott lenni az évadzáró rész. :)
Enjoy! :)
— Elnézést, Uram, de itt valami félreértés történt! – lépett előre Matthew, átvéve a vezető szerepét. – Mi semmilyen védelmet nem játszottunk ki, és azt sem tudjuk, hol vagyunk. Iskolai kirándulás keretében jöttünk barlangtúrára.
— És véletlenül az egész csapat boszorkányokból áll?
— Halliwellek! – világosítottam fel a férfit. A hatás nem maradt el, az arca és a testhelyzete is nyomban megváltozott.
— Minek köszönthetjük az Utódok látogatását? – kérdezte alázatosan, lesütve a szemeit.
— Ez már mindjárt jobb! – jegyezte meg Henry vigyorogva.
— Henry! Nem szándékosan jöttünk.
— Egyáltalán hol vagyunk? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Chris.
— Media Mundiban*, természetesen. – biccentett egyet. – Gyertek, velem! – szólított fel, és a falfehér túravezető felé intve fordított hátat nekünk.
— Mit csinál vele?! – előzött meg minket a kérdéssel Lotte. Az eddig rémülten hápogó férfi egy csapásra kifejezéstelen arcot öltött.
— Nincs semmi baja, de mégsem hagyhatom, hogy lelepleződjünk előtte, nem igaz? – fordult vissza a férfi.
— De hát már lelepleződtünk. – jegyezte meg Chris.
— Pár percet könnyebb kitörölni, mint egy teljes napot – bölcselkedett kísérőnk, és megindult a falu felé. Összenéztünk, aztán Matthew vállat vonva indult meg a férfi és az őt jámboran követő túravezető után.
— Öhm, elnézést… – szaporázta meg lépteit Prue, hogy beérje az elől haladókat.
— Profugus** vagyok.
— Profugus Úr! Szóval, elmondaná, hogy mégis hogyan kerültünk ide? Illetve, miért pont itt helyezkedik el Media Mundi?
— Na, kezdi már… – sóhajtotta Chris, de azért fülét hegyezve hallgatta a beszámolót, mikor Profugus megszólalt.
— Media Mundi a kirekesztettek és a bujdosók hazája. A barlangrendszerben varázslattal létrehozott világ rejtve van az illetéktelenek elől, ugyanakkor az arra hivatottak könnyűszerrel idetalálnak. A világot átjárja a mágia, de másképp működik, mint azt odafenn megszokhattátok.
— Odafenn? Mennyire vagyunk a föld alatt?
— Media Mundi pontosan a Felső Világ és az Alvilág között helyezkedik el. Itt nem teszünk különbséget jók vagy rosszak között, nem érdekli az itt élőket senki múltja, hiszen csak akkor léphetnek e földre, ha érdemesek rá, mint ahogy azt már említettem.
— Szóval előfordulhat, hogy élnek itt démonok is?
— Természetesen! De nem kell aggódnotok, nem fognak rátok támadni!
— Megnyugtató…
— Profugus, nekünk vissza kellene mennünk… – szólalt meg Matthew. – Tudja, a barlangrendszer végén tanárok várnak minket, és elég érdekes lesz, hogy mi indultunk elsőként, de nem érünk oda.
— Ne aggódj, oda fogtok érni! – biztosította a férfi.
— Mégis, mikor? – kérdezte Simon.
— Amint teljesítettétek a feladatot, amiért jöttetek.
— De hát tök véletlenül kerültünk ide! – vágott vissza a srác.
— Simon, a mágiában nem igen vannak véletlenek – csitítottam. – Van valami oka annak, hogy pont most volt ez a túra. Valami miatt itt kell lennünk.
— Csak azt nem tudjuk, hogy miért – jegyezte meg Prue.
Időközben beértünk a faluba. A házak egyszerű vályogépületek voltak, mind egyforma nagyságú. Jöttünkre az emberek félbehagyták munkáikat, hogy végigmérjenek, majd nem törődve velünk folytatták azt. Feltűnt, hogy a legfiatalabbak is huszonévesek voltak, nem lehetett látni egy gyereket sem. A lakók halkan beszélgettek, s bár nemigen láttam bensőséges mozdulatokat, azok ellenkezői is hiányoztak. Úgy volt, ahogy Profugus mondta: békében élnek egymás mellett.
— Ez itt – vezetett a falu közepére – Media Mundi oltára, a világunk tartóköve. A Régiek építették még az első házak előtt.
— Szép darab – mondta Chris, mire kapott egy szúrós pillantást Matthew-tól, és egy érdeklődőt Profugustól. Maga az oltár embernyi vastag, másfél méter magas oszlop volt, cirádás faragással, valószínűleg az egyetlen építmény, amit díszítettek. A tetején egy dombormű kapott helyet a négy égtáj felé mutató faragással, középen egy sárgás-barna színű kővel.
— Az ott borostyán, ugye? – mutatott az ásványra Penny.
— Valóban – bólintott Profugus.
— A faragás pedig mintha képregény lenne – lépett közelebb Prue is, megvizsgálva a díszítést.
— Azt írja le, hogyan hozták létre ezt a helyet a Régiek.
— Na, és ez? Mintha egy csatát ábrázolna – guggolt le Penny, és hajtotta oldalra a fejét, mintha úgy jobban ki tudná venni az alakokat. – Ezek támadnak, ez pedig itt az oltárkő – mutatta, hozzáérve a képhez. A következő pillanatban összerezzenve dermedt meg, jelezve, hogy látomást kapott.
— Mit láttál? – guggolt elé Matthew.
— A csatát. Ahogy ezek a füstszerű teremtmények megtámadják Media Mundit, és mi megvédjük tőlük.
— Hogyan?
— Nem tudom. Valamit kiszórtunk a falu köré, és az oltárral csináltunk valamit.
— Legalább már tudjuk, miért vagyunk itt.
— Jó lenne azt is tudni, hogy szálljunk szembe a támadókkal.
— Kérd meg Profugust, hogy mutassa meg a Könyvet! – jelent meg mellettem a sötét hajú férfi.
— Profugus! Láthatnánk… a Könyvet? – kérdeztem, mire a férfi szeme felcsillant, jelezve, hogy tudja, miről beszélek.
— Hogyne! Máris hozom! – felelte lelkesen, és elsietve hagyott magunkra.
— A könyvet? – kérdezte Lotte.
— Az Ő ötlete volt! – magyaráztam, mire a Halliwellek megértve bólogattak, egyedül Simon nézett továbbra is értetlenül.
— Angie-nek van egy képzeletbeli barátja – vigyorgott rám Chris a helyzetet magyarázva.
— Azért annál egy kicsit több! – fintorogtam a srácra. – Egy szellemhez hasonlít, de valamiért csak én látom. – vázoltam a helyzetet. A további beszélgetés lehetőségét elvágva tért vissza Profugus, egy vastag, fekete bőrkötésű könyvvel.
— Íme! – nyújtotta át tisztelettel.
— Szóval ebben lesz, mit kell tennünk?
— Igen, azt hiszem! – nyitottam fel, és kezdtem lapozni benne. – Segíts! – fordultam a szellem felé a teleírt könyvet látva.
— Középen. A város védelménél – adott támpontot. Az ujjamat a lapok közé bújtatva ugrottam át a nem kellő oldalakon, meggyorsítva a keresést.
— Nem, nem… – hajtottam el a különféle latin igézeteket tartalmazó lapokat, miközben Matthew elém lépve vette át a könyvet, hogy kényelmesebb legyen keresnem.
— Megvan! A város védelme. Ez itt az oltárkő, itt vannak a hozzávalók, és az utasítások. – futottam át a szöveget.
— A tartóoszlop borostyán köve segít a város semlegességének megőrzésében, illetve az elrejtésében. – olvasta Prue. – A kellék csupa mágikus növény, viszont azt írja, hogy az igét csak a Leghatalmasabbak tudják használni.
— A Leghatalmasabbak? Mármint a Leghatalmasabb Erő? Anyáék azt elpusztították, nem? – kérdezte Penny. – Tudjátok, mikor meghalt Billy néni nővére.
— De Anyáék is elég erősek. Övék a Hármak Ereje!
— Aminél erősebb még nem létezett. Lehet, hogy a Hármak Ereje kell hozzá!
— Remek, hívjuk fel őket, hogy barlangásszanak kicsit!
— Arra nincs időnk – vetette ellen Penny. – Nem tudom pontosan meghatározni a támadás idejét, de szerintem hamarosan bekövetkezik.
— Akkor mit tegyünk? Esetleg teleportálhatnánk – vetette fel Henry.
— Nem biztos, hogy el tudnának jönni. Valószínűleg dolgoznak. – mondta Matthew. Penny, Henry. Matthew, Penny, Henry…
— De hiszen itt a Hármak Ereje! – kiáltottam fel.
— Hol?
— Kérd meg Profugust, hogy mutassa meg a Könyvet! – jelent meg mellettem a sötét hajú férfi.
— Profugus! Láthatnánk… a Könyvet? – kérdeztem, mire a férfi szeme felcsillant, jelezve, hogy tudja, miről beszélek.
— Hogyne! Máris hozom! – felelte lelkesen, és elsietve hagyott magunkra.
— A könyvet? – kérdezte Lotte.
— Az Ő ötlete volt! – magyaráztam, mire a Halliwellek megértve bólogattak, egyedül Simon nézett továbbra is értetlenül.
— Angie-nek van egy képzeletbeli barátja – vigyorgott rám Chris a helyzetet magyarázva.
— Azért annál egy kicsit több! – fintorogtam a srácra. – Egy szellemhez hasonlít, de valamiért csak én látom. – vázoltam a helyzetet. A további beszélgetés lehetőségét elvágva tért vissza Profugus, egy vastag, fekete bőrkötésű könyvvel.
— Íme! – nyújtotta át tisztelettel.
— Szóval ebben lesz, mit kell tennünk?
— Igen, azt hiszem! – nyitottam fel, és kezdtem lapozni benne. – Segíts! – fordultam a szellem felé a teleírt könyvet látva.
— Középen. A város védelménél – adott támpontot. Az ujjamat a lapok közé bújtatva ugrottam át a nem kellő oldalakon, meggyorsítva a keresést.
— Nem, nem… – hajtottam el a különféle latin igézeteket tartalmazó lapokat, miközben Matthew elém lépve vette át a könyvet, hogy kényelmesebb legyen keresnem.
— Megvan! A város védelme. Ez itt az oltárkő, itt vannak a hozzávalók, és az utasítások. – futottam át a szöveget.
— A tartóoszlop borostyán köve segít a város semlegességének megőrzésében, illetve az elrejtésében. – olvasta Prue. – A kellék csupa mágikus növény, viszont azt írja, hogy az igét csak a Leghatalmasabbak tudják használni.
— A Leghatalmasabbak? Mármint a Leghatalmasabb Erő? Anyáék azt elpusztították, nem? – kérdezte Penny. – Tudjátok, mikor meghalt Billy néni nővére.
— De Anyáék is elég erősek. Övék a Hármak Ereje!
— Aminél erősebb még nem létezett. Lehet, hogy a Hármak Ereje kell hozzá!
— Remek, hívjuk fel őket, hogy barlangásszanak kicsit!
— Arra nincs időnk – vetette ellen Penny. – Nem tudom pontosan meghatározni a támadás idejét, de szerintem hamarosan bekövetkezik.
— Akkor mit tegyünk? Esetleg teleportálhatnánk – vetette fel Henry.
— Nem biztos, hogy el tudnának jönni. Valószínűleg dolgoznak. – mondta Matthew. Penny, Henry. Matthew, Penny, Henry…
— De hiszen itt a Hármak Ereje! – kiáltottam fel.
— Hol?
— Pontosan itt! Mindhárom nővérnek itt van a gyereke, ráadásul a három legidősebb Utód! Ez helyettesítheti Piperéket!
— Egy próbát mindenképp megér – helyeselt Prue.
— Rendben, akkor össze kell szedni a hozzávalókat.
— De nagyon gyorsan, sürget az idő, sötétedik! A látomásomban sötét volt, mikor azok az izék jöttek!
— Profugus, megkaphatnánk a könyvben leírt dolgokat?
— Természetesen, máris intézkedem! – hagyott magunkra, hogy pár perccel később már a növények között válogatva olvashassam a könyvet.
— A gyertyákat rakjátok kör alakban az oltár köré, hogy be tudjatok állni. Az őrölt rozmaringot a falu köré kellene szórni, lehetőleg minél nagyobb körben. – néztem fel.
— Én vállalom – nyúlt az edényért Lotte.
— Egy próbát mindenképp megér – helyeselt Prue.
— Rendben, akkor össze kell szedni a hozzávalókat.
— De nagyon gyorsan, sürget az idő, sötétedik! A látomásomban sötét volt, mikor azok az izék jöttek!
— Profugus, megkaphatnánk a könyvben leírt dolgokat?
— Természetesen, máris intézkedem! – hagyott magunkra, hogy pár perccel később már a növények között válogatva olvashassam a könyvet.
— A gyertyákat rakjátok kör alakban az oltár köré, hogy be tudjatok állni. Az őrölt rozmaringot a falu köré kellene szórni, lehetőleg minél nagyobb körben. – néztem fel.
— Én vállalom – nyúlt az edényért Lotte.
— Segítek. – ajánlotta Simon, mire a szellem összehúzott szemekkel figyelve szisszent fel. Értetlenül néztem rá, de ő a srácot követte a tekintetével.
— Angie! – zökkentett ki Matthew. – Készen vagyunk. A varázsige?
— Four liberantis potestatem.*** – olvastam fel.
— Ez latin. – állapította meg Henry.
— Nem megértened kell, csak elmondanod.
— Rendben, megvárjuk, míg Lottéék végeznek, az után kezdhetitek. A leírás szerint egy áttetsző pajzsnak kell létrejönnie, ami távol tart minden ártó szándékú lényt és varázslatot.
— Ez otthonra sem ártana. Kevesebb lenne a problémánk.
Ezek után csendben vártuk, hogy Lotte és Simon visszaérjen. Matthew, Penny és Henry néha félhangosan elmondta a varázsigét, de amúgy a gondolatainkba merültünk.
— Megvagyunk! Jöhet a varázsige! – ért vissza Lotte futva, nyomában Simonnal.
— Rendben. Kézfogás kell?
— Angie! – zökkentett ki Matthew. – Készen vagyunk. A varázsige?
— Four liberantis potestatem.*** – olvastam fel.
— Ez latin. – állapította meg Henry.
— Nem megértened kell, csak elmondanod.
— Rendben, megvárjuk, míg Lottéék végeznek, az után kezdhetitek. A leírás szerint egy áttetsző pajzsnak kell létrejönnie, ami távol tart minden ártó szándékú lényt és varázslatot.
— Ez otthonra sem ártana. Kevesebb lenne a problémánk.
Ezek után csendben vártuk, hogy Lotte és Simon visszaérjen. Matthew, Penny és Henry néha félhangosan elmondta a varázsigét, de amúgy a gondolatainkba merültünk.
— Megvagyunk! Jöhet a varázsige! – ért vissza Lotte futva, nyomában Simonnal.
— Rendben. Kézfogás kell?
— Nem. A könyv azt írja, hogy érintenetek kell az oltárt, bal kézzel. – válaszoltam a leírásból lesve. A három boszorkány az oltárt körbe állva érintette meg a faragást, és kezdték ismételni a latin mondatot. A harmadik ismétlés után a középen elhelyezett borostyánkő pulzálni kezdett, létrehozva a pajzsot, ami fokozatosan kezdett nőni, azonban elég lassan is. A távolban fekete árnyak tűntek fel, jelezve, hogy épp ideje volt nekikezdeni az igének.
— Valami nem stimmel – jegyezte meg mellettem Chris. Akkor már én is láttam. A kékes fényben izzó pajzs nem nőtt tovább, hiába ismételték Penny-ék továbbra is a szöveget, körülbelül a fél falura kiterjedve állapodott meg a mérete, kitartóan vibrálva.
— Mi a baj? – tette fel a kérdést Prue, miközben a füstszerű alakok egyre közelebb értek.
— Állj be a körbe! – szólított fel a szellem, én pedig kérdés nélkül csatlakoztam a három Halliwellhez, tenyerem a mintázathoz érintve, és kezdtem és is mantrázni az igét. A pajzs abban a pillanatban újult erővel terjedt ki az egész várost levédve, és ahogy a felénk közeledő lényekhez ért, azok felrikoltva semmisültek meg. Teljes méretét elérve, a védelem felizzott, majd áttetszővé vált, és már csak a levegőben érződő vibrálás jelezte, hogy még mindig ép.
— … A következő pillanatban pedig már a barlang kijáratánál találtuk magunkat, és a túravezető semmire sem emlékezett – fejeztem be a mesélést a Halliwell ház nappalijában összegyűlt családnak.
— Szóval a varázslat akkor működött igazán, mikor te is elkezdted mondani? Ez érdekes.
— A Négyek erejét használtuk – közvetítettem a Konstans mellett álló jelenés mondatát.
— A Négyek ereje? Mióta létezik olyan?
— Azt mondja, hogy a három nővér utódjának ereje kiegészült az enyémmel, így a Hármak erejét feltunningoltuk egy kicsit.
— Ha már ilyen jól megértitek egymást, esetleg a nevét is megkérdezhetnéd! – ajánlotta Phoebe. Várakozón tekintettem a férfira, aki szomorú félmosollyal itta a nő látványát. Már egészen megszoktam, hogy ha a közelben volt, mindig őt figyelte.
— Cole vagyok – mutatkozott be, és ahogy tolmácsoltam a többiek felé, a három Bűbájos egyszerre fagyott le a döbbenettől.
— Valami nem stimmel – jegyezte meg mellettem Chris. Akkor már én is láttam. A kékes fényben izzó pajzs nem nőtt tovább, hiába ismételték Penny-ék továbbra is a szöveget, körülbelül a fél falura kiterjedve állapodott meg a mérete, kitartóan vibrálva.
— Mi a baj? – tette fel a kérdést Prue, miközben a füstszerű alakok egyre közelebb értek.
— Állj be a körbe! – szólított fel a szellem, én pedig kérdés nélkül csatlakoztam a három Halliwellhez, tenyerem a mintázathoz érintve, és kezdtem és is mantrázni az igét. A pajzs abban a pillanatban újult erővel terjedt ki az egész várost levédve, és ahogy a felénk közeledő lényekhez ért, azok felrikoltva semmisültek meg. Teljes méretét elérve, a védelem felizzott, majd áttetszővé vált, és már csak a levegőben érződő vibrálás jelezte, hogy még mindig ép.
— … A következő pillanatban pedig már a barlang kijáratánál találtuk magunkat, és a túravezető semmire sem emlékezett – fejeztem be a mesélést a Halliwell ház nappalijában összegyűlt családnak.
— Szóval a varázslat akkor működött igazán, mikor te is elkezdted mondani? Ez érdekes.
— A Négyek erejét használtuk – közvetítettem a Konstans mellett álló jelenés mondatát.
— A Négyek ereje? Mióta létezik olyan?
— Azt mondja, hogy a három nővér utódjának ereje kiegészült az enyémmel, így a Hármak erejét feltunningoltuk egy kicsit.
— Ha már ilyen jól megértitek egymást, esetleg a nevét is megkérdezhetnéd! – ajánlotta Phoebe. Várakozón tekintettem a férfira, aki szomorú félmosollyal itta a nő látványát. Már egészen megszoktam, hogy ha a közelben volt, mindig őt figyelte.
— Cole vagyok – mutatkozott be, és ahogy tolmácsoltam a többiek felé, a három Bűbájos egyszerre fagyott le a döbbenettől.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
* : Media Mundi - latin szóösszetétel, jelentése: Köztes Világ
** : Profugus - latin szó, jelentése: bujdosó
***: Four liberantis potestatem - szintén latin, jelentése annyit tesz: A Négyek ereje felszabadít (nem tudok latinul, sajnos, tehát google fordítót használtam. De azért megteszi, csak latinról magyarra ne fordítsátok :P)
--------------------------------------------------------------
Az oltárkő tetején lévő faragás (csak a középső szimbólumot figyeljétek):
1 megjegyzés:
Kedves A.J., nagyszerű! Ha nem állna az olyan hülyén egy magam korabeli nőnek:-D, valószínűleg tapsikolnék is - de akkor hülyének néznének a gyerekeim:-D
Cole végre felfedte magát, remélem, a következő rész(ek)ből az is kiderül, miért "jött vissza", hol van pontosan, és miért "jött vissza" ilyen hosszú idő után.
Simonnal valami baja van, ez is azt a megérzésemet igazolja - vagy nem -, hogy Simonnal valami gond van, nem olyan jó fiú Ő, mint amilyennek látszik. És most már egészen biztos vagyok abban is, hogy Wyatt lesz a befutó Angienél.
Remek, eseménydús epizód volt, a latin varázsige pedig tökéletes - én sem tudok latinul, de abszolút hitelesnek tűnik, és ez a lényeg.
Köszönöm az élményt, várom a következőt!
Katarina
Megjegyzés küldése