Bűbájos(okkal egy) új élet

Nos, itt a megszavazott, külső szemszöges rész, a történet műfajához és témájához hűen a tizenharmadik fejezetként. :) Jó szórakozást hozzá! :)

Figyelj, van egy igém. Telepátiával tudlak annyira irányítani, hogy velem együtt mondd.
Oké, bármint, csak ne érjen még egyszer hozzám! Undorító!
Időközben Angela és a démon elérte az oltárt. A boszorkány hasba rúgta kísérőjét, mire az összegörnyedt. Wyatt ezt a pillanatot választotta, hogy áttörje a nem túl erős védelmet, és Angela elméjébe hatolva átvegye a lány felett az irányítást, aki érezte, hogy mozog a szája, de nem tudta irányítani a saját testét. Nem is akarta. A két fiatal egyszerre mondta ki az igét.

A szolga ordítva robbant fel, ahogy, a hangok alapján a többi, kint várakozó őr is. Angela mostohatestvéréhez rohant, és eloldozta a kezét, mire a srác, amint szabad lett, a derekánál ölelte magához az ifjú boszorkányt, és kezdte kántálni a sebtében kitalált igézetet.
Fehér fények ölelték őket körbe, és ismét a Halliwell házban voltak.
— Wyatt, Angie! Hála az égnek, jól vagytok? – Paige rohant hozzájuk, és egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében mindkettőjüket megölelte. Nagyon aggódott a két gyerek miatt, hiszen egyáltalán nem érzékelte őket, illetve a nővére miatt is aggódott. Piper kikészült volna, ha fiát és Angelát nem találja itthon.
— Paige Néni! Mit keresel itt?
— Prue hívott. Megijedt, mikor magához tért, és nem voltatok sehol. Hol voltatok? Nem éreztelek titeket.
— Kirándultunk egyet az Alvilágban. A barlang teljesen le volt fedve a jó mágiával szemben, szerencsére a varázsige működött. Meddig voltunk lenn?
— Nem olyan sokáig. Szerencsére Piper még nincs itthon. Kockázatos lett volna nélkületek elé állni. Meséljetek, mi történt?
— Először védjük le a házat! Próbálkozni fognak még – nézett itt Angelára, aki felvont szemöldökkel viszonozta a fiú pillantását. Nem tudta, mire vélje a dolgot, és ezzel nem volt egyedül. Prue és Paige is értetlenül segített kirakni a kristályokat, majd érdeklődve helyezkedtek el a nappaliban.
— Mire fel ez az óvatosság? – kérdezte Prue.
— Miután elájultál, megjelent még egy démon. Magával akarta vinni Angie-t, de velem nem számolt.
— Hogy-hogy?
— Engem is vitt, megragadtam Ang karját. Egy lefedett barlangba érkeztünk, ami hemzsegett a démonoktól. A telekinézisem még működött, így megtámadtam őket, aztán futottunk. Végül találtam egy megfelelő üreget, de leütöttek. Egy olyan kavernában tértünk magunkhoz, ahol már semmilyen erőnk nem működött, kivéve a telepátiámat. Egyértelműen Angie-re koncentráltak. Volt ott egy márványoltár, de nem vártuk meg, mit akarnak.
— Honnan veszed, hogy én voltam a cél? – nézett Wyattre a lány.
— Téged raboltak el, és téged cipeltek az oltárhoz. Ráadásul a démon saját maga mondta, hogy most nem én vagyok a célpont. Elég rég abbahagyták a próbálkozásokat, hogy megöljenek.
— Van benne valami – értett egyet Paige. Az agya máris pörögni kezdett a megoldáson, vagy a lehetséges támadójelölteken. – Volt rajtuk valamilyen szektajel?
— Semmi, legalábbis nem láttunk egyet sem.
— Nem vagyok benne biztos, hogy a csuklyás is meghalt, nem volt a teremben, mikor az igét mondtam, bár az őrök is kívül álltak.
— Gondolom nem láttátok az arcát.
— Nem, tényleg nem.
Pukkanás, és kiáltás hallatszott. Mind négyen a hang irányába kapták a fejüket. A lángok épp akkor tűntek el.
— Nem adták fel – nyugtázta a történteket Prue.
— Legalább a védelem működik.
— Ki tudja, meddig. Azt mondom, vessünk véget az ügynek. Megidézzük ezt a csuklyás démonotokat, és a Hármak Erejével legyőzzük. Még ma.
— A biztonság kedvéért készítünk főzetet. Gyere!
Wyatt felállt, és Angelát is magával húzva ment a padlásra.
— Ugye, tudod, mit csinálsz? – kérdezte a vörös boszorkány gyanakodva Wyattet, miközben felgumizta a haját, az utolsó hurkot csak félig húzva át, így egy kontyot kapva.
— Nem hagyom, hogy még egyszer elrabolják a kedvenc húgomat – mondta könnyedén, és az üstbe dobott valami növényt, amitől az pukkant egyet. Felrémlettek benne azok az esetek, mikor rá vadásztak ennyire a démonok. Emlékezett még, milyen rossz érzés volt esténként úgy elaludni, hogy nem tudta, mikor támadnak legközelebb, illetve túlélik-e épségben. Nem akarta, hogy Angela is ugyanezt élje át.
— Hozz fiolákat! – mutatott egy láda felé. Angela kivett öt kis üvegcsét, majd bátyja mellé állt.
— Gyere hátrébb! – hátrált Wyatt, és húzta magával a lányt, majd onnan beledobta az utolsó hozzávalót, mire az egész főzet robbant egyet, és füstölni kezdett. – Ez kész.
Kitöltötték az italt, aztán visszamentek a nappaliba. Paige közben úgy döntött, csak akkor hozza el Phoebe-t, ha Piper hazaért, tehát vártak, és közben megfelelő igézetet írtak. Miközben a két gyerek a padláson szakácskodott, Prue és Paige egy varázslat segítségével megbizonyosodott róla, hogy a célszemély valóban nem pusztult el. Megírtak egy pusztító igét, miközben még próbálkozott pár démon a házba való bejutással, majd, mire elkészültek a megidéző versikével, Piper is hazatért.
— Hahó! Mi ez a kupaktanács? És miért vannak kint a kristályok? – vette le a kabátját a nő. Rossz előérzete volt, és ez húga következő tette csak még inkább fokozta.
— Mindjárt megtudod! – mondta Paige, és elteleportált.
— Mi baj már megint? Démontámadás? – ráncolta homlokát a nő, és sóhajtva ült fia mellé. Igazából megszokhatta volna, hogy sosincs nyugtuk, de az elmúlt hetekben megint aktívabban támadtak a démonok, és ez kezdte aggasztani.
— Igen.
A nappaliba Paige tért vissza, oldalán a középső nővérrel, közben a télikertből Konstans került elő, és egyből gazdája ölében helyezkedett el, aki automatikusan kezdte simogatni az állatot. A lánynak jól esett a macska jelenléte, nyugalmat és biztonságot árasztott, ami a napokban nem volt Angela terhére.
— Ma reggel elrabolták Angie-t, velem együtt, de engem nem direkt. Angre fájt a foguk. Nem tudjuk meg akarták-e ölni, vagy mást, nem vártuk meg. Azóta folyamatosan próbálkoznak – vázolta a helyzetet Wyatt.
— Van főzetünk, és igénk, most már itt a Hármak Ereje is – foglalta össze Paige.
— Akkor irány a padlás! Be kell fejeznem egy fontos cikket.

— Először dobjátok rá a főzetet! – utasított a padláson a legidősebb Bűbájos, mikor már mindannyian körbeállták a kristálykört.
— Rendben!
Wyatt és Angela egymás mellé állt, majd szavalni kezdték a bűbájt.
A körben fehér fények között megjelent a csuklyás démonnő. Villámgyorsan mérte fel a helyzetet, és igen elégedett volt. Minden a tervek szerint haladt, a boszorkák azt hitték, ők vannak nyerő pozícióban, és ez így is volt rendjén, ha már azok az idióták odalent így elrontották a jól felépített tervet.
— Mit akartál Angie-től? – kérdezte Piper.
— Belőlem semmit sem fogtok kihúzni, bármivel próbálkozhattok! Én is csak szolga vagyok – tette még hozzá, hogy a helyiségben senki sem hallhatta.
— Ha ezt akarod, legyen!
Wyatt és Prue keze egyszerre lendült, az üvegcsék egyszerre landoltak, és törtek darabokra a démon előtt. Mielőtt azonban a Bűbájosok belekezdhettek volna az igébe, a démon felsikoltott, néhány színpadias mozdulattal vergődött egy kicsit, majd felrobbant.
— Ennyi?
— Úgy tűnik, többre becsültük, ha elég volt a bájital.
— Feladat teljesítve! Ó, Henry már vár!
— Várj, Kicsim! Ugye elviszel?
— Persze! Vasárnap jövünk! – mondta még a legfiatalabb nővér, azzal elteleportáltak. A padlás kiürült, mindenki azzal a tudattal távozott, hogy megölték a démont, és mindenki remélte, hogy most nyugtuk lesz egy kis ideig. Egyedül Angela maradt a helyén, és nézte még mindig a helyet, ahol felrobbant a nő.
A Bűbájosok szerint is meghalt, miért érzem akkor mégis, hogy nem pusztult el végleg? Miért nem tudok megnyugodni?
Megrázta a fejét, hogy megszabaduljon nyugtalan és nyomasztó gondolataitól, és elhagyta a padlást.

Az Árnyak Könyve kinyílt, és lapozni kezdte önmagát, hogy egy üres oldalnál megállapodjon, de ezt Angela már nem látta, mert becsukta maga mögött az ajtót.