Bűbájos(okkal egy) új élet

Íme a folytatás! A titkok egyre csak gyűlnek, ám még korántsem fogytak el! :D Ráadásul addig kuszálom a szálakat, hogy én magam sem tudom, mi lesz ebből, egyedül a nagyon nagy vonalakbeli végkifejlet van meg! :D A jelenésről direkt nem adok képet, mert akkor rögtön tudnátok, hogy kiről van szó, és úgy nem izgi a dolog, de találgatni lehet, ahogy a lenti kérdőjeles karakterekről is! (Főleg a felső kettő) :D Mindhárom esetben sorozat-béli "emberkékre" gondoljatok. :)
Egy kis érdekesség: Barin vezette Arthurt Avalon szigetére, miután a király megölte az áruló Mordredet és Bedivere-rel visszaküldte a Tó asszonyának Excaliburt, mert ő maga is súlyosan megsérült. :)
Várom a véleményeteket!
Enjoy!

— Hűha! – csúszott ki Prue ajkain alig hallhatóan. A szemem sarkából rásandítva láttam, hogy elbűvölten bámul a hirtelen sárkányból lett férfira, aki valóban jó képű volt, én mégsem tudtam rá ekképpen tekinteni.
— Úrnőm, talán egyszerűbb lenne, ha visszatérnénk otthonodba, bizonyára családod többi tagját is érdekelni fogja a történet. – javasolta Barin rendíthetetlen nyugalommal, mire én zúgó fejjel bólintottam rá az ötletre.
— De ezt az úrnőm-dolgot nem hagyhatnánk el? – húztam el a szám a gondolatra, hogy folyton a titulust hallgassam. – Esetleg tegeződhetnénk is!
— Örömmel! – mosolyodott el, így komor vonásai végre megszépültek. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, aztán karoltam Matthew-ba, aki mindvégig némán, bizalmatlanul méregette újdonsült ismerősünket.
— Mi a baj? – kérdeztem halkan a sráctól.
— Nem bízik bennem – válaszolt bátyám helyett Barin, mire felvont szemöldökkel pillantottam a srácra.
— Megnyugodhatsz, a hely gonoszságán kívül semmi mást nem érzek. Barin tökéletesen jó, de legalábbis semleges. – nyugtatta meg Prue a bátyját, bár, ahogy láttam, nem sikerült minden kétséget eloszlatnia.
— Menjünk! – húztam magammal a ládákhoz, hogy visszapakolhassuk a rengeteg szétszórt pergamentekercset. Hallottam, ahogy Barin lezárja a kis helyiséget, majd Prue-val csatlakoztak hozzánk.
— Mondd, nem… nem lehetne, hogy… Nem tudnád elkészíteni az én családfámat? Azt mondtad, teljesíted a kívánságaimat – fordultam a sárkányférfi, vagy férfisárkány felé.
— Azért vagyok, hogy segítselek a neked kijelölt utat végigjárni. – válaszolt sejtelmesen. – Hogy a teljes igazságot meg tudd, még nem állsz készen.
— Remek, akkor miért jelentél meg egyáltalán? – morogtam, miközben az utolsó tekercset is a ládába hajítottam, majd lecsuktam a tetőt. A wicca jel azonnal mozgásba lendült, s mikor a zár kattant, egy utolsó pillantást vetve rá álltam fel.
— Mert eljött az időm.
— Az időd? Mire?
— Hogy csatlakozzak Hozzád.
— Mégis, miért?
— Hagyd, ennél többet nem fog mondani. Inkább menjünk! – csitított Wyatt, és kézen fogva vezetett a kijárat felé. Örültem, hogy végre magunk mögött hagyjuk ezt a hátborzongató helyet, és úgy tűnt, ezzel Prue is így van.
— Végre. Remélem, jó darabig nem kell idejönnünk – sóhajtott fel, mikor becsuktuk az ajtót.
— Most is a te ötleted volt. – emlékeztettem a lányt, mire csak egy fintort kaptam válaszul.
— Öhm, izé… Barin! Tudsz teleportálni, vagy téged is vigyünk? – fordult a férfi felé Matthew, miután belém karolva kapott észbe.
— Nem teleportálok, mindazonáltal nincs szükségem szállításra, menjetek csak!
Az apró fénypontok között még éppen láttam őt valamint Prue-t eltűnni, majd a kúria nappalijában találtam magam. Ez után tűnt fel húgom, illetve újdonsült mentorom.
— Anya, megjöttünk! És nem fogod elhinni mit találtunk! – kiabált Matthew a konyha felé, ahonnan szokás szerint fantasztikus illatok áradtak felénk.
— Csak nem családfát? – hallottam Phoebe Halliwell mosolygós hangját, majd az átjáróban megjelent magam a nő is, azonban, mikor meglátta vendégünket, lehervadt arcáról a mosoly.
— Nyugi, nem démon! – előztem meg a kérdést.
— Akkor kicsoda? – nézett végig Barinon az anyja mellett megjelenő Penny. – Prue, veled még később számolok, lekéstük a filmet! – pillantott a lányra szemrehányón.
— Jajj, tényleg! Ne haragudj, teljesen elfelejtettem, de ez kárpótolni fog, hidd el! – ölelte meg nagynénjét, majd unokatestvérét Prue, aztán eltűnt a konyhában.
— Anya, gyere már! Ráérsz utána főzni! – hallottuk a hangját, miközben leültünk a kanapéra és a fotelekbe, s pár másodperccel később Piper is megjelent, hogy a maga gyanakvó tekintetével méregesse az idegent.
— Meséljetek!
— Na, szóval, családfát nem találtunk, viszont Konstans jóvoltából megismerkedtünk Barinnal – kezdtem bele a történetben, a mondat végén az említett felé pillantva, miközben a semmiből előtűnő macska az ölemben elhelyezkedve fogott dorombolásba.
— Barin? – visszhangozta Piper.
— Angela mestere vagyok. Az egyik utolsó tagja a Zöld Sárkány Rendnek.
— Zöld Sárkány Rend? Róluk olvastam a VS-ben. Emlékszel, Prue, te mutattad, és le is hurrogtalak, hogy milyen hülye könyvet találtál.
— Igen, tényleg! Még egyeznek is a dolgok! A rendtagok képesek sárkánnyá változni, gondolatban kommunikálni az általuk kiválasztott egyénnel, több ezer évig képesek életben maradni, ha egyfajta hibernációhoz hasonló, mély álomba merülnek, és mindig sorsdöntő események előtt bukkannak fel. – sorolta Prue fejből a jellemezőket.
— Jesszus, hugi, te minden könyvet bemagolsz, ami a kezedbe kerül? – szörnyülködött Matthew.
— Nem mindet, csak azt jegyzem meg, ami érdekel! – válaszolt a lány sértődötten.
— Vagyis mindet. – nyugtázta a fiú.
— Nem ez a lényeg! – vágott közben Piper, míg Prue nyelvet öltött bátyjára. – Milyen sorsdöntő eseményről van szó?
— Nem áll módomban elmondani, csak, ha már itt az ideje. A kezdetektől fogva segítem Angela családját, ha szükségük van rám.
— Honnan tudod, hogy most segítened kell? – kérdezte Penny.
— Onnan, hogy Angela megkeresett.
— De hát véletlen volt!
— Az nem számít. Nincs szükség konkrét segítségkérésre. Konstans tudta, hogy ideje felbukkannom, hát rásegített a dologra.
— Azt mondod, ismered Angie családját. Lehet, hogy azért kellett most a színre lépned, hogy elmondhasd, kik a szülei. – próbálkozott Phoebe. Barin elmosolyodott, azonban néma maradt.
— Honnan tudod, hogy nem ez az ok? – kérdezte a nő, mentorom azonban makacsul hallgatott.
— Rendben, akkor mit tudhatunk?
— Amit eddig elmondtam. Angelára, ahogy Wyattre is, nagy tettek várnak még, és csak rajtuk múlik, hogy ezek jók, vagy rosszak lesznek. Én azért vagyok itt, hogy segítsek Angelának a helyes útra találni, és, ha kell, akkor Wyattnek is.
— Remek, mintha nem lenne így is bonyolult az életünk! – morogta Matthew, amivel mélyen egyet értettem.
— Ha arra a jövőre célzol, amiben Wyatt gonosz lesz, azt mi elhárítottuk. Gideon nem tudta őt bántani – mutatott rá Piper, és érződött a hangjában az aggodalom.
— A jövő megváltozott – bólintott rá Barin. – Ám a múlt is, hiszen abban az alternatív világban Angela és a Halliwell koven nem ismerte egymást ilyen jól.
— Ezzel most arra célzol, hogy én fogom Matthew-t a rossz útra csábítani? – kérdeztem mellékesen, ám, mikor Barin ismét hallgatással felelt, elöntött a rémület.
— Ugye, nem? Barin! – csattant a hangom, és éreztem a belőle áradó rémületet, ahogy a többiek döbbenetét is észrevettem.
— Mint mondtam, ez csak tőletek függ!
— A fenébe is, hogy várhatod el, hogy jól döntsünk, ha egyáltalán nem segítesz? Miért vagy itt tulajdonképpen?
A férfi végignézett rajtunk, mielőtt válaszolt volna, ám Piper beléfojtotta a szót.
— Egyszer már megakadályoztuk, hogy a fiam legyen a legfőbb gonosz, nem hagyom, hogy ez kárba vesszen! Egyikük sem válik gonosszá!
— Angie ráadásul egyszer már választott. – tette hozzá Phoebe, utalva a Fallaciuszos esetre.
— Hmm, talán mégis korai volt a megjelenésem. – töprengett hangosan Barin.
— Nehogy azt merd mondani, hogy felejtsük el ezt a délutánt, Te pedig szépen visszamész a barlangodba aludni, mert esküszöm, nagyon megbánod, és minden jövőbeli gonoszságomat ellened fordítom! – fenyegettem meg türelmem vesztve. A gondolat, hogy így háláljam meg a Halliwellek kedvességét, hogy a jövőben átálljak a démonok oldalára, ráadásul magammal rántsam Matthew-t is, elviselhetetlen volt.
A beálló csend maga volt a pokol. Másodpercek teltek el súlyok némaságban, aminek egy férfi vetett véget. Minden riadt és sötét gondolatom eltűnt, ahogy megláttam a Piper mögött feltűnő jelenést. A magas, fekete hajú férfi hasonlított egy szellemre, mert ugyanolyan átlátszó volt, valami mégis azt súgta, mással van dolgunk.
— Szellem! Vagy hasonló. – jelentettem ki felemelt hangon, és a jelenésre mutattam, mire mindenki odanézett.
— Hol, Kicsim? Én nem látom. – mondta Phoebe.
— Pont ott! Nem igaz, hogy nem látod, nem olyan átlátszó! – a férfi, aki eddig merengve bámulta Phoebe-t, most rám emelte a tekintetét. A szürkés tekintetben megvillant valami.
— Én sem látom. – mondta Prue, pedig egyértelműen a mutatott irányba nézett.
— Nem kell tőle félned, nem tud ártani senkinek. Nem is akar. – nyugtatott Barin, anélkül, hogy akár a pillantását a jelenség felé fordította volna – ami most, ahogy jött, úgy tűnt el.
— Hol van? Hogy néz ki? – kérdezte Matthew.
— Már eltűnt. Honnan tudod, hogy nem bánt? Ki ő? – faggattam Barint, nem sok reménnyel.
— Ennek sincs itt az ideje, de hamarosan választ kaphatsz a kérdésekre! Nem mondom, hogy ne foglalkozz vele, mert ezentúl többször is látni fogod majd, de nem kell félned tőle. Most mennem kell, ha szükséged lesz rám, itt leszek! – ígérte, aztán mielőtt visszatarthattuk volna, eltűnt.