Bűbájos(okkal egy) új élet

Elégedetten sétáltam az utcán, új műkörmeimet csodálva.
A csütörtöki napon nem kellett bemennünk az iskolába, tanítási szünet miatt, így a megszokotthoz képest későn keltünk, majd irány egy bevásárló körút. Prue addig könyörgött anyjának, míg az el nem engedte a nemrég nyílt bevásárlóközpontba, amit inkább plázának lehet nevezni. A kislány engem is magával rángatott egy csajos bevásárló túrára, és nemsokára csatlakozott hozzánk Penny is. Míg Pipert a fiúkkal hamar szem elől tévesztettem, mi a ruhák felé vettük az irányt. Jót tett nekem a válogatás, és a csajos pletyizés, végül pedig a műkörmöshöz vettem utam.
Most elégedetten sétáltam az utcán, új körmeimet csodálva. Egyre beszéltük meg a találkozót, hogy haza induljunk. Volt még fél órám. Hirtelen novemberre jellemző hideg szél támadt. Az erős szélrohamtól egy pillanatra elakadt a lélegzetem, így befordultam egy mellékutcába. Csukott szemmel dőltem a falnak, és vettem egy mély levegőt.
Ideje megkeresnem a szökőkutat, talán Chrisék már ott vannak.
Kinyitottam a szemem, és egy hatalmas férfival találtam magam szemben. Szakadt, mocskos ruhájával hajléktalan benyomását keltette bennem.
— Elnézést! – motyogtam, miközben sietve próbáltam megkerülni, és a lehető legtávolabb kerülni tőle. Lágy szellő kerekedett, és az orromat furcsán gonosz bűz csapta meg. A férfi elkapta a karomat, és a falnak vágott.
— Azt nem mondták, hogy véla is vagy, banya! – Remek, már megint egy démon! – Nem baj! Így is meghalsz!
Mielőtt bármit is reagálhattam volna, megragadta a torkomat, és fojtogatni kezdett, közben magasra emelt. Rémülten próbáltam lefejteni a kezét a nyakamról, hogy levegőhöz jussak, de nagyon erős volt. Más eszközhöz folyamodtam. Kezemmel a démon felé suhintva megpróbáltam ellökni, de épp csak megtántorodott kissé.
— Több kell, hogy leállíts, banya! – mondta, és a szemközti falhoz vágott. Éreztem, amint a homlokomon valami hűvös kezd szivárogni, és a fejembe belehasít a fájdalom, de nem törődtem vele. A démon megindult felém. Összeszedtem minden erőmet, és egy nagy löketet küldtem felé, megtoldva egy telepatikus hullámmal. Áldottam az eszem, amiért rávettem Wyattet, hogy segítsen a telepátia használatában és irányításában, bár fogalmam sem volt róla, hogy ilyen hamar hasznát veszem.
Az óriás repült pár métert, és a hátán landolt. Ez így nem lesz jó. Tényleg nagyon erős! Körbenéztem, szememmel valami hegyes vagy éles tárgyat keresve, és egy hosszú vascső keltette fel a figyelmem. Telekinézissel megragadtam, és betájolva a feltápászkodó démon szívét – már ha van neki –, teljes erővel neki löktem.
— Wyatt Matthew, Christopher! – kiáltottam, mikor a démon ismét csak megtántorodott. Még a levegőben elkapta fegyveremet, így az csak meglökte. Elhűlve bámultam rá, és már nem tudtam mit kitalálni, hiszen ebben már tényleg benne volt minden erőm. A mellékutcába a két srác orbolt.
— Mi tör…
— Mögötted! – szakítottam félbe Christ, mire mindketten megfordultak. Meglepetésemre Wyatt mellém portált, míg Chris támadásba lendült. A levegőbe emelte, majd teljes erőből a földhöz vágta, robbantással kísérve. A démonnak alig kottyant meg.
— Na, jó! Te akartad! – morogta Chris, és egy elektromos nyalábot küldött a démonra. Abban a pillanatban mintha nem is Christopher Halliwell állt volna előttem, szinte éreztem, ahogy átjárja az elektromosság, körülötte a levegő szikrázott.
— Nem tudjátok mindig megvédeni! – ordította, miközben felrobbant. Chris felénk fordult. Úgy vigyorgott, mint egy elégedett óvodás.
— Szerencséd volt. A brutális démonokat nem sokan élik túl. Betörik az áldozat koponyáját. – mondta Wyatt, miközben meggyógyított.
— Nem jártam tőle messze – grimaszoltam.
— Megint egyértelműen Angie-re ment.
— Ja. A baj az, hogy biztos volt megbízója is, mert ezek nem támadnak maguktól. Ahhoz túl ostobák.
— Haza mehetünk?
— Nem! – mondtam fájdalmasan – Most csináltattam meg a körmöm, erre ez a Behemót Káposztaléagyú betöri Nekem!
Chris rosszul leplezett kuncogásba kezdett, míg Wyatt csak a szemeit forgatta, és kezébe vette „sérült jobbomat”.
— Tessék. Most már indulás!
Ránéztem a körmömre, aminek immár semmi baja nem volt.
— Azta! Köszi, Matthew!
— Maradjunk a Wyattnél! – húzott fel a földről egy grimasz kíséretében. A szökőkúthoz sétáltunk, majd a terepjáróban ülve elmeséltük kis kalandunkat a többieknek is.
Ebéd után szét széledtünk, Prue segített mosogatni, Penny elbúcsúzva tűnt el a narancsos-bíbor fényekben, míg a két fiú a pincébe vette be magát egy kis csetepatéra. Folyamatosan azon versengtek, hogy melyikőjük veri el a másikat többször. Én, kihasználva az alkalmat, a padlásra mentem, átlapozni az Árnyak Könyvét. A brutális démon furcsa jelzővel illetett, és reménykedtem benne, hogy megtalálom a könyvben, ráadásul közelebb is visz a múltamhoz. Mióta rendelkezem aktív erőkkel, és varázsolok, egyre inkább foglalkoztatott a múltam. Biztos voltam benne, hogy a nevelő szüleim egyszerű halandók voltak, a vér szerinti szüleimről, rokonaimról viszont semmit sem tudtunk kideríteni. Különös volt az egész.
— Mit keresel? – kérdezte Prue, belépve az ajtón.
— Az a démon azt mondta rám, hogy véla. Ki akarom deríteni, mit jelent.
— Az Árnyak Könyvében semmit sem fogsz találni – ült mellém. – Átlapoztam már párszor, és egyszer sem láttam véla feljegyzést. De talán a Suliban több sikerrel jársz. Ha akarod, segítek! – ajánlotta.
— Remek, kösz! Menjünk! – csaptam be a könyvet, elengedve a lapot, amit épp továbbhajtottam volna. Egy-egy főzet segítségével pillanatokon belül a Suli Könyvtárában termettünk.
— Itt több ezer könyv van, hogy találjuk meg a nekünk kellőt? – kérdeztem a lányt, miközben körbeforogva futtattam végig a tekintetem a hatalmas polcokon.
— Ige segítségével – válaszolta Prue magától értetődően.
— Varázserő halld a rímet,
Váltsd valóra kérésem!
Hogy a vágyott célt elérjük,
A kívánt könyv feltűnjön előttünk!
Alig pislogtam egyet, húgom máris kész igézettel állt elő, amit fel is olvasott, melynek hatására az egyik polcról kicsusszant egy vastag könyv, és hangosan puffant előttünk az asztalon.
— Kereshetünk! – vigyorodott el. Magunk elé húzva a vaskos kötetet, kezdtünk neki a dolognak, azonban csak az első tíz oldalig jutottunk, mikor Matthew jelent meg mellettünk.
— Hé, Lányok! Mit kerestek?
— Meg tudod, ha megtaláltuk! Matthew – vigyorodtam el az arca láttán. Végre rájöttem, mivel tudom bosszantani.
— Át akarjátok lapozni az egészet? Mutatok egy jobb megoldást! – mondta, mert a kérdésre bólintottunk. Mögém állt, megfogta a kezeimet, és a nyitott könyv fölé tartotta.
— Hunyd be a szemed, és koncentrálj a keresett témára! – susogta a fülembe, mire végigfutott a hátamon a hideg.
— Megvan? – bólintottam.
— Akkor most használd a telekinézised!
— Hogyan? – kinyitottam a szemem, és megrökönyödve néztem rá a vállam felett. Hátratántorodtam, az arca alig két centire volt az enyémtől. Előrefordította az állam.
— Menni fog! Gondolj arra, ahogy a könyv a megfelelő oldalra lapozza magát! Egyszerű erőkombinálás. Összekötöd a telepátiát és a telekinézist. Most pedig rajta!
Behunytam a szemem, és koncentráltam a ’véla’ szóra. Hallottam a lapok finom suhogását, mint mikor a szél pörgeti őket. A levegő lágyan rezdült előttem, végül abbamaradt.
— Nyisd ki a szemed! – Wyatt hangja elégedetten csendült, kíváncsian néztem a könyvre. Sikerült! A jobb oldal tetején, középen a arannyal írt Vélák cím díszelgett.
— Hűha! – suttogtam.
— Gratulálok! – ujjongott Prue.
— Ügyes vagy! Mire kellenek nektek a vélák?
— A démon ezt mondta rám. Vélának nevezett.
— Szóval nimfa vagy? Nálunk ennek felel meg – mondta, mert közben gyorsan átfutotta a szöveget. Én is a díszesen írt szöveg felé fordítottam a figyelmem.

— Azta! De nem hiszem, hogy szellem lennék – nyújtottam előre a karom, és forgattam ide-oda, azt nézve, vajon átlátok-e rajta.
— Ugye, Te nem sújtod rettenetes büntetéssel a hazugságot?
— Ne félj, egy kis füllentésért még nem öllek meg! – vigyorogtam Wyattre.
— Viszont a kép hasonlít Rád! – mutatta Prue. Igaza volt. A vonatkozó résznél egy gyönyörű, hosszú szőke hajú lány díszelgett. Valószínűleg épp tánc közben ábrázolták, mivel a haja és ruhája a levegőben úszott. Maga is kép is eszméletlenül gyönyörű volt, és hirtelen el sem tudtam képzelni, vajon milyen lehet élőben.
— Nem lehet, hogy egy ősöd volt véla?
— Jó feltételezés! Azonban, ha hasonlítgatni szeretnénk, rossz irány a nimfa. Inkább tündérek és szellemek kereszteződései lehetnének, de természetesen ez sem a tökéletes megközelítés. Ahogy egyetlen embert sem lehet senki máshoz hasonlítani, úgy a vélákat sem sorolhatjuk az általunk ismert, Amerikában élő mágikus lények közé. Valószínűleg meg is sértődnének, ha hallanák ezt a találgatást, hiszen ezek a női szellemek a Földön – és talán a világban – élő legszebb lények.
Mindhárman a mosolyogva közeledő Mr. Carsonra néztünk. A varázstörténelem tanárral találkoztam már párszor, mikor a suliban jártam.
— Tehát a kérdés: lehetséges-e, hogy Miss Lung véla őssel rendelkezik? Ön mit gondol, Miss Halliwell?
— Öhm… - gondolkodott el Prue zavartan. Erre tutira nem számított, ahogy mi sem. De az okot, hogy miért a lányt kérdezte, tudtam: Prue sokszor ült be az itteni órákra. – Hát azt már tudjuk, hogy a vélák női szellemek, és, hogy emberi alakban is élhetnek. Szóóval, szerintem, elméletileg, lehetséges – válaszol lassan, minden egyes szót megrágva, aztán nézett a tanárra.
— Remek, Miss Halliwell! Örömmel venném, ha folyamatosan részt venne a kurzusomon! Ahogy azt a Kisasszony helyesen kifejtette, elméletben ez lehetséges. És feljegyzéseink is vannak róla, miszerint megtörtént már, hogy egy véla elcsábított egy férfit, és össze is házasodtak.
— Összeházasodtak? De hogy lehet egy szellemnek gyereke?
— Mikor a vélák testet öltenek, minden életfunkciójuk megegyezik az állat, vagy épp egy nő funkciójával. Ugye, Mr. Halliwell, nem kell elmagyaráznom a szaporodás folyamatát? – Prue-val kitört belőlünk a kuncogás, míg Wyatt láthatóan zavarba jött, bár ez azért ránk is igaz volt.
— Nincs valami varázslat arra, hogy tudjam, kik voltak az őseim? Vagy, hogy egy családfát készíthessek? Még a vér szerinti szüleimről sem tudok semmit! – fordultam a tanár felé, hogy tovább lendítsem az ici-picit kínos szituációt.
— Megpróbálhatják. De mindennek megvan a maga ideje, ezt ne feledjék el! És sosem tudni, mikor jön el a megfelelő idő! Viszontlátásra! – köszönt el, és elment. Volt egy olyan fura érzésem, hogy az utolsó mondatokat nekem címezte.
— Mit gondolsz? Kipróbáljunk egy szeánszot?
— Nem biztos, hogy fel vagyok készülve egy szellemidézésre, Matthew – ingattam a fejem.
— Akkor marad a családfa! Szerintem, jobb, ha Te írod! – adott a kezembe Prue tollat és papírt.
— Rendben, nézzük csak! – sóhajtottam, és leültem egy asztalhoz. Pár percig gondolkoztam, majd a kész igézetet megmutattam testvéreimnek.
— Működhet. Olvasd fel! – futotta át Wyatt. Bólintottam. Kissé ideges is voltam, nem csak, hogy végre fény derülhet az őseimre, de ez volt a legelső varázsigém.
— Hogy a vágyott célt elérjem,
Őserő teljesítsd kérésem!
Hogy megtudjam, ki vagyok,
Készítsd el családfám, legott!
Semmi sem történt. Csalódottan eresztettem le a papírt.
— Mi a baj?
— Fogalmam sincs. Az ige érthető.
— Lehet, hogy nincs baj – kezdte Prue óvatosan, minden szót megrágva. – Talán… talán csak Mr. Carsonnak igaza van. Emlékeztek? Azt mondta, mindennek meg van a maga ideje. Talán Angie még nem készült fel az igazságra, talán nem ez a megfelelő idő.
— Talán. Túl sok a talán. Megpróbáljuk kicsivel később, rendben? – nézett a szemembe Matthew.
— Tudok mást, mint beleegyezni?
— Mindenesetre az már szinte biztos, hogy van egy véla ősöd. Tehát a férfi, akit elcsábított, volt a boszorkány – Prue bátorítólag mosolygott rám.
— Nos, ez több a semminél, és legalább van nyom, amint elindulhatunk. Most menjünk, Anya keres.

A házba visszatérve kimentettem magam a beszélgetés alól, tanulásra hivatkozva, és az átalakított vendégszoba felé vettem az irányt. Az ajtót magam mögött becsukva, futtattam végig tekintetem a berendezésem. A puha ágy a szoba közepén bevetve ásítozott, vele szemben szekrénysor, attól jobbra a sarokban egy számítógépasztal. Az ajtóval szemben párkányos ablak, mely most nyitva adott szabad utat a még kellemes szellőnek. Az íróasztal előtt egy forgószék, valamint két babzsákfotel az ágy két oldalán. A szoba fala padlizsán lila-rózsaszín átmenetes, a padlótól a plafonig haladva, fokozatosan világosodva.
Az ágyra ülve kapcsoltam be a laptopot, majd néztem a szekrényajtóra szerelt tükörbe, míg a gép tölteni kezdett, figyelmemet azonban a semmiből megjelenő, majd az íróasztalra hulló papír fecni keltette fel. Érdeklődve vettem át a lábam az ágyon, és sétáltam az asztalhoz, kezembe véve a pergamenhatású papírdarabot, de az üres volt. Megfordítva kerestem rajta bármiféle írást, majd ismét az elejére pillantva döbbenten néztem végig, ahogy szálkás betűkkel egyetlen szó, pontosabban név ég a cetlibe.