Bűbájos(okkal egy) új élet

Sziasztok! :D Itt az első fejezet, remélem, tetszeni fog, és cserébe hagytok néhány kommentet! :D Jó olvasást!

Vég és Kezdet

Az Alvilág egy sötét és nyirkos termében két alak folytatott vitát.
— Megtettem, amit kértél! A feladatomnak ezzel vége! Fizess ki! – mondta az egyik. Egy nő. Nemsokat lehetett belőle kivenni. Magas volt és vékony. Sötét köpenybe burkolózott, éjfekete hajára csak rakoncátlanul kiálló tincseiből lehetett következtetni a csuklya alatt.
— Mégis, mit kezdjünk vele? Szükségünk van rád!
— Arról nem volt szó, hogy pátyolgatnom is kell! – feleselt a nő – Bérgyilkos vagyok! Már a rablás sem az én asztalom, nemhogy a dajkálás!
— Akkor is segítened kell! – emelte fel hangját a férfi. Ha a nőből keveset lehetett látni, belőle akkor semmit. Mintha csak a hangja lett volna jelen a teremben egy sötét folt kíséretében.
— Csak akkor kapod meg a jutalmad, ha már mi is bírunk vele!
— Nincs kedvem évekig dadaként tengődni! – kiabált mostmár a nő is. A zajra a barlang közepén álló sziklán fekvő csomag megmozdult. És sírni kezdett! A démonnő odarohant, és felvette, mire az máris halkulni kezdett.
— Pedig értesz hozzá! – mondta immár ismét nyugodtan a férfi, és – bár nem látszott a csuklya miatt – elmosolyodott.

*

San Francisco egyik külvárosi házának szobájában felriadt álmából egy lány. Alig lehetett 14 éves, vörös haja össze-vissza állt, igézően szép zöld szeme most álmosan csillogott. Feloltotta az éjjeliszekrényen álló kislámpát, és ránézett az ébresztőórára. Fél tizenkettőt mutatott, ami azt jelentette, hogy alig aludt. A költözés miatt hosszú napja volt, és csak nemrég feküdt le, nem értette, miért nem tud aludni.
A földszintről hangokat hallott. Biztosan Anyáék pakolnak még. – gondolta. Elindult, hogy igyon egy pohár tejet, de ahogy kilépett a szobája ajtaján, meglátta ott álló apját. Az megérezte, hogy ott van, hátranézett, és azt tátogta, menjen vissza. A lány megijedt. Ha az apja itt van, kik pusmognak lent? Vissza akart menni, de a lábai nem mozdultak. Figyelte, amint apja óvatosan lemegy a lépcsőn, mögötte feleségével.
— Mit keresnek itt? Azonnal tűnjenek el, vagy hívom a rendőrséget! – hallotta apja hangját. Odalent az egyik idegen felröhögött.
— Hogy a rendőröket? – horkantott – Nem tudod, kivel beszélsz, öreg!
Rémült kiáltás hangzott, majd az apa átrepült a nappalin. A lány felsikkantott, az anyja pedig férjéhez rohant.
— Hagyjanak minket békén! – kiáltotta feléjük, miközben férje fejét a térdére helyezte.
— Ne félj, te is mindjárt követed! – szólalt meg a másik alak, majd a nő fölé lépett. Az felsikoltott, majd tompa puffanással terült el a padlón. A lány öntudatlanul ment le a lépcsőn.
— Angie, fuss! - mondta rekedten földön fekvő anyja. Hasán hatalmas seb éktelenkedett, melyből vér szivárgott. A két alak meglátta, és a lány felé indult. Megijedt. Az apja halott, az anyja haldoklik. Ő lesz a következő? Hátrálni kezdett, megakadt a falban, ám a két férfi egyre közeledett, és az egyik kezében valami fura gömb jelent meg. Biztos, csak álmodom! – gondolta Angela, de tudta, ez a valóság. A férfi felé dobta a tűzgömböt, ő pedig felsikoltott, és ösztönösen maga elé emelte kezeit. A becsapódás elmaradt, helyette a szobát fény öntötte el. Angela kinyitotta a szemét, és meglátta: a bútorok és a lépcső lángokban állt! A következő másodpercben az egész ház felrobbant, a lány előtt pedig minden elsötétült.

*

Mindenütt füst volt, ami csípte a szemét, a ház pedig lángokban állt. Féloldalt feküdt a falnak dőlve, mikor magához tért. A kezdeti emlékhiány után minden eszébe jutott. Szülei már halottak, csak egy gondolat visszhangzott fejében: menekülj! Nehézkesen állt fel, miközben a füst már a torkát is csípte: könnyezett és köhögött. Kitapogatta az ajtót, és megkönnyebbülve lélegzett a friss levegőből. Jó pár saroknyira volt már a lángoló háztól, mikor szirénahangot hallott. Tehát a szomszédok értesítették a tűzoltókat –futott át a fején, majd el is felejtette. Eszébe sem jutott visszamenni, vagy segítséget kérni. Csak ment előre, maga sem tudta merre, vagy hova.
Megvirradt, és lassan már délre járt, de még mindig gyalogolt. Észre sem vette, hogy az a kevés járókelő, aki az utcán van, megbámulja. Egy útkereszteződéshez érve, azt az egyetlen kocsit sem látta, amely közeledett. A külvilág már rég megszűnt számára. Kilépett az autó elé, majd elájult. Pontosan a kocsi előtt!

*

— Nem hiszem el, hogy mágiát kellett volna alkalmaznod! – korholta Piper legidősebb fiát, bár egyáltalán nem volt mérges. Wyatt pedig pontosan tudta ezt, így csak csendben ült az anyósülésen. Hazafelé tartottak. Piper bevette az utolsó kanyart, és már meg is érkeztek volna, amikor egy lány lépett ki a kocsi elé, és összeesett.
— Anya, vigyázz! – kiáltotta Wyatt, feleslegesen, hisz Piper már fékezett. Épp időben állt meg. Wyatt nyomban kiugrott a kocsiból, s mire anyja mellé ért, ő már az alélt lány fölött térdelt. Piper szétnézett, majd suttogni kezdett.
— Teleportáld haza, és szólj Apádnak! Mindjárt megyek én is!
Fia és a lány helyén kékesfehér fény maradt csupán, ami pillanatokon belül eltűnt. A nő visszaült a kocsiba, és továbbhajtott abban a tudatban, hogy senki sem látta őket. Legalábbis senki halandó.

*

Angela csak az ereiben csörgedező vért, és a testében szétáradó meleget érezte. Ajtócsapódás, majd léptek zaja jutott el agyáig.
— Hogy van? – kérdezte egy női hang.
— Rendbe jön, de sokat kell pihennie. A lelkének pedig még több idő kell – mondta egy férfi. Felette állhatott.
— Köszönöm, Wyatt, abbahagyhatod!
Angela ismét elmerült a jóleső sötétségben. Az őt gyógyító férfi szemében pedig aggdalom csillant.

*

Először azt hitte, kórházban van. Ám a berendezés azt mutatta, hogy a szobának lakója van. A fal krémfehér színű, egy-két képpel, az ágyon kívül két fotelt, egy íróasztalt és pár szekrényt fedezett fel. Az ablaknál a függönyök nem voltak behúzva, így látni lehetett a Nap által vörösre festett ég alját. Tehát reggeledett. Vagy alkonyodott? Angelának fogalma sem volt, meddig feküdhetett itt.
Balra nézett. Az ágy mellett álló kisasztalon egy pohár tej, és egy kistányér csokis süti volt kikészítve. Nyilván neki. Felült, és elvett egy süteményt. Valószínűtlennek érezte, hogy „megmentői” így akarnák megmérgezni. Megevett még egy süteményt, hisz csak most döbbent rá, milyen éhes. A harmadik édesség után már arra is elég erősnek érezte magát, hogy felálljon. El kell innen mennem. – gondolta, mikor tekintete az ajtóra esett. Már, ha nem zártak be. Lassan állt fel, és botorkált az ajtóhoz. Óvatosan lenyomta a kilincset, és az engedett. Megkönnyebbülten sóhajtott, mikor folyosót látott maga előtt. Nesztelenül ment le a lépcsőn, majd ki az ajtón az utcára. Sietős léptekkel indult el, maga sem tudta, merre. Úgy érezte, el kell mennie. Nem sodorhatta veszélybe jótevőit. Mert azt is érezte, hogy a házban, ahol felébredt, jó emberek vannak, mint ahogy azt is, hogy veszélyben van. Bár azt nem tudta volna megmondani, milyenben, és honnan tudja ezt.

*

Ezalatt felébredtek a Halliwell-ház lakói. Piper kíváncsian nyitott be lánya szobájába, ahol most az a lány feküdt, akit tegnap „találtak”. Vajon felébredt már? Ám az ágy üres volt. Piper tekintete ekkor a süteményes tányérra vándorolt, és már tudta, mi történt. A konyhába sietett, ahol Leo, és két fiuk, Wyatt és Chris épp azon vitáztak, ki lehet a lány.
— Eltűnt! – közölte Piper, amint belépett a konyhába, és megállt a küszöbnél.
— Hogy-hogy eltűnt? – kérdezte Leo.
— Úgy, hogy megszökött – mondta Piper, és felmutatta a tányért melyről észrevehetően hiányzott pár sütemény.
— Megkeressük? – tette fel Chris az érthető kérdést. A két felnőtt alig láthatóan össze-nézett.
— Mindenképpen. Ki kell derítenünk, mi történt vele. Lehet, hogy egy ártatlan – határozott Piper.
— Nekem muszáj bemennem az iskolába – mondta Leo – De előtte még megkereshetem.
— Majd én megkeresem! – mondta Wyatt – Én is gyógyítottam.
Apjára nézett, Leo bólintott, és elteleportált. Wyatt behunyta a szemét, és koncentrált. Pár pillanat múlva szemei kipattantak, és öccsére nézett.
— Szólok, ha jöhettek! – mondta, majd, miközben Chris bólintott – Rendben – eltűnt a kékesfehér fényben.

Sikerült! Megtalálta. Ám, ahogy megérkezett, egyből meg is döbbent!