Bűbájos(okkal egy) új élet

Sziasztok! Itt a következő rész! :) Jó olvasást!

Két évvel később

A vekker az ágyam mellett idegesítő csörgéssel rángatott ki álmomból. Bosszúsan csaptam rá, mire nyomban elhallgatott. Miért pont most? Végre elértem volna, alig pár centin múlott, erre az a nyavalyás óra felkelt.
Napok óta ugyanazt álmodtam. Egy cirmos macska sündörgött körülöttem, először csak messziről láttam, majd egyre közelebb jött. Fogalmam sem volt, kié, honnan jött. Nem is érdekelt. Meg szerettem volna simogatni, s most végre már elég közel voltam, millimétereken múlott, erre felébredek.
Morogva mentem le reggelizni. Ha csak egy perccel tovább aludhattam volna! Nem értettem, miért zavar ennyire ez az álom és a sikertelenség, de majd’ felemésztett. Annyira közel voltam!
Biztos voltam benne, hogy az egész napomra rá fogja nyomni a bélyegét a kudarc. Ráadásul úgy éreztem, mintha figyelnének. Na, tessék! Kezdek megbolondulni, most fizetek azért, hogy két éve boszorkányokkal lakom együtt, agyamra megy a sok varázslat és démon.
Szótlanul faltam be a reggeli pirítósomat, aztán türelmetlenül vártam, hogy végre elinduljunk. A többiek ezt az első nap izgalmának tudták be. Szeptember elseje volt, Chris-szel együtt ma kezdtük a tizenegyedik osztályt a San Fransiscoi Középsuliban, Wyatt végzős volt, Prue pedig hetedikes.
Mikor végre megérkezett a busz, rohanvást kaptam fel a táskám, és Pipertől és Leótól elköszönve, Prue mellett versenyt futva indultam meg. A lépcső aljában azonban ledermedtem. A bokrok rejtekéből egy sárgás-zöld szempár bámult rám, amitől kirázott a hideg. Ugyanezt a szempárt láttam álmaimban, s most a valóságban is engem figyel.
— Baj van, Angie? – úszott be a képbe Wyatt, eltakarva a vesébe látó tekintetet.
— Semmi, mi lenne? Csak rátok vártam, azt hittem, sose készültök el! – hagytam faképnél a srácot, miután leteremtettem. A buszon levágtam magam Cat mellé. Mióta a suliba jártam, ő és Bia volt a legjobb barátnőm, most azonban nem volt kedvem velük beszélgetni. Egész úton és egész nap a titokzatos szempáron járt az agyam. Talán el kellett volna mondanom Wyattnek? Be kellett volna számolnom az álomról is? Ugyan, rémeket látok! De mi van, ha jelent valamit? Ha veszélyes? Nem, nem lehet veszélyes! Képtelenség! Tudom, érzem, hogy nem akar bántani! Nem tudtam figyelni az órákon, végig ideges voltam, alig vártam, hogy vége legyen a napnak. Újra látni akartam a szempárt.
Mikor végre elengedtek röpiről, átöltözés után szinte repültem ki a suliból. Az út szélén parkolva Piper várt minket a régi terepjárójával. Chris és Wyatt is ott állt, Prue már otthon volt. Kettesével szedtem az épület előtt elhelyezkedő lépcsőfokokat, az aljában – mint reggel – most is megtorpantam. Az út túloldalán ült, és engem nézett. Várt rám. Bár jó idő volt, libabőrös lett a karom. A tekintete tele volt együttérzéssel, bölcsességgel és ragaszkodással.
Egy pillanatra a világ csak róla szólt, aztán a következő másodpercben két démon jelent meg mögötte, fölé magasodva. Mindketten szakadt ruhát viseltek, egyikük hosszú, csimbókos hajú volt, a másik teljesen kopasz. A félelem, hogy bánthatják, görcsbe fogta a gyomrom. Rémült ’Ne!’ kiáltással dobtam el a táskám, és indultam meg feléjük, át az úton, nem törődve a közlekedő autókkal. Csak az számított, hogy megmentsem.
— Angie!
Az autó közvetlenül előttem állt meg, a motorháztetőre csapva kerültem ki, tovább futva feléjük. Valamiért nem fagytak meg, mint az emberek. Az csimbókos kezében egy tőr jelent meg.
— Ne! – sikoltottam ismét, és meglendítettem a kezem, mire az egyik – amelyiknél a tőr volt – repült vagy három métert, aztán egy falnak csapódva állt meg. A kopasz meglepve nézett fel rám, a szemében megcsillant valami, de már ő is repült, mozdulatom nyomán.
Térdre vetettem magam, ahogy odaértem hozzá, és hívogatón tártam ki a kezem. Hízelegve sétált hozzám, én pedig végre a karomba zárhattam, és felálltam. Piper és Wyatt ekkor végzett a démonokkal.

A kanapén ültem, ölemben Vele. Mosolyogva simogattam selymes bundáját, amire dorombolással felelt. Körülöttem teljes volt a zavarodottság és az értetlenség, de én teljes mértékben kivontam magam. Velem volt, más nem számított. Nem is értettem, minek kell ennyire felfújni a helyzetet? Jó, oké, varázsoltam. Majdnem elüttettem magam. A démonok megölhettek volna. Na és? Semmi bajom, Neki sincs, a démonok halottak. Minden jó és tökéletes!
Piper a sulinál még kiolvasztotta az utcát, majd beparancsolt az autóba, és egyből hazahajtott. Itthon aztán hívta Leót és Paige-t, illetve Coopot és Phoebe-t. Így kell villámgyorsan családi kupaktanácsot összehívni.
Másfél éve nem volt erre példa, utoljára akkor, mikor eldöntötték, levédik a házat a biztonságom érdekében. Akkor is, és most is túlzásnak véltem ezt a mértékű felhajtást.
— Mindezt egy macska miatt? – kérdezte Paige, miután Piper elmesélte a történteket.
— Hé! A macskának neve is van! – méltatlankodtam.
— Neve? De hisz fél órája láttad először! Lehet, hogy gazdája van!
— Neve, méghozzá Konstans*. És nem fél órája láttam először – tettem hozzá halkabban. Na, most jön a lecseszés.
— Ezt hogy érted?
— Már reggel is miatta álltam meg. Illetve napok óta vele álmodtam – vallottam be.
— Visszatérő álmod van, és nem szólsz? Angie, hát semmit sem tanultál két év alatt?
— Most mit kell felfújni? Le van védve a ház, nem tudnak betörni a démonok, akkor meg? Semmi okod az aggodalomra, Piper!
— Angie, ez nem ilyen egyszerű! – mondta Leó békítőleg. – Egy visszatérő álomnak sok következménye lehet. Ráadásul két év varázstalanság után telekinézist használtál.
— Annak csak örülhettek. Igazatok lett!
— Kicsim, hogy mondhatsz ilyet?
A nappali közepén fehér fényekből egy szőkésbarna, rövid hajú, idős nő bontakozott ki.
— Nagyi? Mit keresel itt?
— Szervusztok, Drágáim! – mosolyodott el a nő. – Szólni jöttem, és egyben figyelmeztetni.
— Figyelmeztetni? Megint meg kell mentenünk a világot? – kérdezte Phoebe.
— Nem. Kérlek, ne szidjátok le Angelát!
— Köszönöm! Végre valaki! – sóhajtottam hálásan a nőre nézve. – Öhm… de honnan ismer…?
— Penny vagyok. Penny Halliwell – mosolygott rám, majd folytatta kérdésemet figyelmen kívül hagyva. – Nem kell félnetek Konstanstól. Gondoljatok csak Cirmire, vagy Wyatték macskáira!
— Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Paige.
— A familiárisra! Igazam van, Nagyi?
— Pontosan, Phoebe! Most mennem kell. Legyetek résen, az Alvilág mozgolódik!
— Nagyi, várj! Ezt hogy érted? Honnan ismered Angie-t?
— Mindent a maga idejében, Drágáim! A maga idejében! – mondta azzal eltűnt, másodpercekig tartó csendet hagyva maga után.
— Bocsánat! De mi az a familiáris? – kérdeztem körbe nézve.
— A familiáris követi és vezeti az újonc boszorkányt, hogy megvédje őt boszorkánysága kezdeti szakaszában. Nekünk is volt, aki jutalmul később emberré válhatott, illetve Wyattéknak is volt.
— Aha.
— Idehívhatnánk Katrinát! Ő tudná igazolni, hogy valóban familiárissal van-e dolgunk?
Mielőtt bárki bármit szólhatott volna, a szoba közepén egy vörös hajú nő jelent meg.
— Hát itt vagy, te kis Kóbor! – ült le mellém, megsimogatva Konstanst. – Szóval hozzád szegődött?
— Katrina, hogy kerülsz ide?
— Rám gondoltatok, Ő pedig idehívott – mutatott az ölemben békésen doromboló macskára. – Hogy nevezted el?
— Konstans .
— Igazán találó név – mosolygott. – Lányok, nem kell félnetek! Konstans az egyik legjobb tanítványom volt. Az a cica – fordult hozzám – egy Egyiptomi Mau. Nagyon ügyes és intelligens, könnyen alkalmazkodik. Igazán nemes állat, rendkívül pajkos, de nem rombol . Boldog lehetsz vele**! – magyarázott. Közben a nővérek hazamentek, testvéremék pedig a szobájukba, vagy a konyhába.
Nem sokkal ez után Katrina elköszönt Konstanstól és a családtól, majd – ahogy jött – eltűnt.
— Nos, azt hiszem, nem ártana gyakorolnod kicsit – csapta össze a kezét Piper. – Illetve tanulnod. Nem repesnék az örömtől, ha valamit összetörnél.
— Jajj, Anya! – szörnyülködött Chris szemforgatva. – Ez az első napja, muszáj elrontani?
— Ha nem szeretnénk lelepleződni, igen! Wyatt, ugye rád bízhatom?
— Persze!
— Naná! Őszintén sajnállak Angie, én megtettem minden tőlem telhetőt! Most te is kezdhetsz magolni!
— Neked sem ártana, Christopher Halliwell! Ha jól emlékszem, két hete majdnem a házat robbantottad fel a démon helyett!
— Apró baleset volt! Mindenkivel megeshet! – védekezett a srác felemelt kezekkel.
— Persze! Csak tudnám, miért gondolta úgy a te familiárisod, hogy már elég érett vagy a mágiára! – sóhajtott Piper fáradtan, majd visszavonult a konyhába sütni.
— Gyere! – hívott Wyatt. – Ígérem, nem lesz olyan szörnyű!
— Merem remélni!
-----------------------------
* latin szó, jelentése állandó barátnő (ejtsd: Konsztansz)
** Forrás: http://www.egyiptomimau.hu/index1.html
----------------------------------------------------------------------