Bűbájos(okkal egy) új élet

Sziasztok! :D Meghoztam a következő fejezetet! Kicsit szomorú vagyok, hogy nem sikerült rávennem titeket a vélemény-írása. :( Ugyanakkor köszönöm Ildinek, hogy vette a fáradságot, és szánt rám plusz két percet! :) A fejezet bétázását köszönöm Katarinának! Illetve köszönöm a fejezet értékelését, örülök, hogy örömet szerezhettem! :P Leo nevét valószínűleg a Word javította át először, és utána átszoktam, vagy nem tudom. De ezentúl figyelek rá! :) Ismételten kérek mindenkit, aki olvassa, hogy vegyen annyi fáradságot, hogy leírja a véleményét, vagy legalább a fejezet végén található kis szavazásban bejelöli, hogy ő milyennek találta! Nekem nagyon sokat jelentene!

Az első, amit megállapítottam, hogy kellemes meleg volt, ami jól esett a jéghideg verem után. Egy fényes terembe érkeztünk. Körös-körül a polcokon varázskönyvek és bájitalos üvegcsék sokasága, nem beszélve a különböző varázstárgyakról: rengeteg döglött bogár és kétéltű, kétes eredetű rongyok, szőrszálak, kisebb és nagyobb dobozok, és mintha egy unikornis szarvát is láttam volna. Középen vidáman ropogott a tűz, felette egy üstben szürkés trutyi fortyogott. Egy asztalon nyitott varázskönyv, alkimista filmekben látott eszközökkel.
— Megérkeztünk! – engedett el Fallaciusz. – Gilly, hogy állsz? – fordult az üst felett álló, piszkos ruhájú lányhoz.
— Egész jól, Mester – válaszolt, miközben ellenségesen méregetett. De mintha egy kis érdeklődést is láttam volna a tekintetében. Egy nyúllábat dobott az üstbe, mire az robbant egyet, és igen büdös gázt eregetett.
— Ülj csak le! – mutatott Fallaciusz egy szék felé.
— Öhm… Igazán köszönöm a segítséget, de azt hiszem, vissza kellene mennem a nővérekhez. Már biztosan keresnek.
— Miért mennél vissza? Hiszen nem siettek a segítségedre!
— Biztosan jó okuk volt rá. Talán csak nem találtak! – próbáltam védeni őket. Gilly felhorkant.
— Ezt te magad sem hiszed!
— Elég, Gilly! – szólt rá Fallaciusz. – Bocsáss meg neki, tudod ő empata, így érzi, amit te. Hadd kérdezzem meg, szerinted mi állhat a hátterében annak, hogy nem találtak meg téged? Hiszen nekem is sikerült!
— Nem tudom! Nem értek annyira a varázsláshoz még, de biztosan keresnek!
— Tegyünk próbát! Az inga a legegyszerűbb módja, hogy keressenek téged! Ez a hely nincs levédve, könnyen a nyomodra bukkanhatnak! Maradj itt egy kicsit, és kiderül, kinek van igaza! Megegyeztünk?
— Nem is tudom…
— Nem kell félned, itt nem esik bántódásod!
— Rendben – egyeztem bele.
— Nagyszerű! Kérsz esetleg valamit enni vagy inni?
— Nem, köszönöm.

— Nos, belátod végre, hogy igazam van? Már három óra is eltelt, ennyi időnek bőven elégnek kellett volna lennie! – mondta Fallaciusz órák múltán. Kezdtem belátni, hogy talán igaza van, de annyira hihetetlen volt.
— Angela, tudom, hogy rosszul esik ezt hallanod, de a Bűbájosok nem annyira szentek, mint ahogy beállítják magukat! – ült le mellém. – A külvilág felé persze ezt mutatják, ám valójában, ha csak tehetik, a saját, önző céljaik megvalósítására törekszenek. A wicca mágiát használják, de nem törődnek annak törvényeivel, azzal, hogy a varázslat nem használható gonosz vagy önérdekű célokra.
— Nem, ez nem igaz! Hiszen annyi ártatlannak segítettek már! Ott van például az a nyomozó!
— Igen, a rendőr. De azzal, hogy segítettek, elkerülték a lebukást is, nem igaz? És vedd figyelembe, mennyi ember halt meg miattuk! Köztük sok rendőr, aki szintén rájött a titkukra, és nem volt annyira készséges, hogy hallgasson. Rengeteg hibát követtek el, többször próbálták megváltoztatni a világot. Egyszer szövetkeztek az Avatarokkal is, egy nagyhatalmú csoporttal, akik el akarták törölni a démonokat a világról, hogy csak a jó maradjon. Persze, mindenki tudja, hogy ez lehetetlen, mert így felborul az egyensúly, de őket ez sem érdekelte, csak az, hogy ne kelljen többé harcolniuk.
— Vagy ott volt Gideon! – szólt közbe Gilly.
— Gideon? – kérdeztem.
— Igen! Nyilván nem mesélték. Gideon egy Égi volt, a Varázsiskola igazgatója, akit szintén megöltek, mert rájött, milyenek is valójában. Leo például sokszor támadt az Égiekre, úgy is, hogy már ő is az volt!
— De akkor befolyás alatt állt! – vetettem ellen.
— Hát persze – mosolygott elnézően. – Persze, hogy ezt mondták neked! De arra milyen mentséget találsz ki, hogy isteneket játszottak? Fogták magukat, és megidézték az ősi erőket, hogy aztán istennőkké válhassanak!
— Phoebe egy démonhoz ment feleségül, majdnem gyereket is szült neki.
— Mindent azért tesznek, hogy nekik jó legyen, más nem érdekli őket! Érted már? – hagyott magamra. Döbbenten meredtem magam elé. Ez nem lehet! Nem ilyennek ismertem meg őket! Miért csaptak volna be ilyen hosszú időn keresztül?
— Nem olyan jók, mint amilyennek hiszed őket – tért vissza egy serleggel a kezében, amit felém nyújtott. – Tessék, bizonyára szomjas vagy!
Szó nélkül vettem el az italt, és hajtottam le egy kortyban. Rémes íze volt, de nem törődtem vele. Csak azon járt az agyam, hogy hihettem el minden szavukat kételkedés nélkül.
— Ha segítesz, mi véget vethetünk a további zsarnokságuknak! – duruzsolta a fülembe Fallaciusz. Mielőtt válaszolhattam volna neki, a szoba elhalványult, és a Halliwell padláson találtam magam.
— Na, végre! Angie, jól vagy? – ott volt a három nővér, illetve Leo, Wyatt és Chris.
— Mit érdekel az titeket? – kérdeztem ridegen.
— Már hogyne érdekelne!
— Angie, mi van veled?
— Veletek mi van? Jesszus, két éven keresztül hitegettetek, közben pedig… Hogyan vettetek rá, hogy ilyen vak legyek, bűbájt bocsátottatok rám?
— Kicsim, miről beszélsz? Mi zaklatott fel ennyire?
— Ti! Ti és az önző viselkedésetek! Kihasználtok másokat, a mágiát, hogy jól élhessetek! Én pedig végig hittem nektek!
— Angie, az a valaki, aki ezt állította rólunk, hazudott! Engedd, hogy bebizonyítsuk! – kérte Wyatt.
— Nem! – ráztam a fejem. – Éppen eleget tudtam meg rólatok, de többet nem hiszek nektek! Fallaciusznak igaza van!
— Fallaciusz? Ki az a Fallaciusz? – kérdezte Piper, de válasz helyett megsuhintottam a karom, mire Wyattet kivéve, aki rögtön felhúzta a pajzsát, a padlás végébe repültek. Magamhoz röptettem egy fiolát, majd magam elé dobva tűntem el, mielőtt visszatarthattak volna.
— Mi a franc ütött belé? – fakadt ki Paige, miközben feltápászkodott.
— Nem tudom, de nagyon nem tetszik!
— Nem láttátok a szemét? – kérdezte Wyatt.
— Nem, engem a keze valahogy jobban érdekelt – feleselt vele Phoebe.
— Akkor elmondom, hogy a máskor zöld szeme most majdnem fekete volt.
— Fekete? Ezt hogy érted?
— Apa, Paige Néni? Nektek sem ugrik be semmi?
— A 48 órára gondolsz? – kérdezte Leo elgondolkodva.
— Ami most már nem 48 óra. Mondjuk 30, talán.
— Miről beszéltek? – kérdezte Chris.
— Az új boszorkánynak 48 órája van eldönteni, hogy a jó vagy a gonosz mágiát választja-e.
— Ez milyen hülyeség? És mi miért nem dönthettünk? – kérdezősködött a srác még mindig.
— Talán szerettél volna? – háborodott fel Piper.
— Nem úgy értettem!
— Azért, mert ti jónak születtetek, kezdettől fogva körülvett titeket a jó mágia – adta meg fia kérdésre a választ Leo.
— Mit csinálunk most? – tette fel Paige a kérdést.
— Amit veled. Igyekszünk meggyőzni a mi igazunkról, és bízunk benne, hogy a jó győzedelmeskedik.
------------------------------
Gilly: